Amikor először léptem be a H&M babaruhák részlegére, hét hónapos terhes voltam, és azt hittem, felkészülten érkezem. Listát írtam, olvastam mérettáblázatokat, kikérdeztem tapasztalt anyukákat. Mégis, ahogy ott álltam a színes polcok előtt, teljesen elveszettnek éreztem magam.
Máté tavasszal született, és mint minden elsős anyuka, én is túl sok mindent vettem előre. Az 50-es és 56-os méretű készletem szinte érintetlen maradt – a fiam 3900 grammal jött világra, és már a kórházban 62-es ruhákban pompázott. A védőnő mosolyogva jegyezte meg, hogy Máté bizony jól megtermett úriember.
Az első hónapokban még valahogy követhető volt a növekedés. Három hetente új méretre váltottunk, mintha csak követné valami láthatatlan forgatókönyvet. 62-esből 68-asba, onnan 74-esbe. Vezettem egy füzetet, amibe beírtam, melyik ruha mikor lett szűk. Visszaolvasva vicces látni a bejegyzéseket: „A kék csíkos body ma reggel nem kapcsolódott be rendesen” vagy „A mackós rugdalózó lábánál feszül”.
Négy hónapos korában történt az első meglepetés. Eddig viszonylag egyenletesen nőtt, aztán egyszer csak megtorpant. Két teljes hónapig hordta ugyanazokat a 74-es ruhákat. Már kezdtem aggódni, hogy valami baj van, amikor egyik hétvégén hirtelen minden kicsi lett. Hétfő reggel pánikszerűen rohantam vásárolni.
A márkák közötti különbségek külön fejezetet érdemelnének. Volt olyan 80-as póló, ami kisebb volt, mint egy másik márka 74-ese. Megtanultam, hogy mindig próbáljam rá Mátéra a ruhát a boltban, vagy legalább hasonlítsam össze egy meglévővel. A babakocsi tárolója mindig tele volt különböző méretű ruhákkal, amiket referenciaként használtam.
Hat hónapos kora után új dimenzió nyílt: a mozgás. Máté elkezdett forogni, kúszni, majd mászni. A praktikum hirtelen fontosabb lett, mint a csinosság. A díszesebb, gombolós ruhák háttérbe szorultak. Egyszerű pólók, rugalmas nadrágok kerültek előtérbe. És persze a térdnél megerősített mászónadrágok – ezekből vettem minden színben.
A szezonváltások mindig fejtörést okoztak. Nyáron még 80-as méretben volt, és próbáltam kitalálni, mi lesz őszre. Vettem 86-os átmeneti kabátot, ami túl nagynak tűnt. Mire lehűlt az idő, már éppen jó volt. De a téli overallal nem volt ilyen szerencsém – a 86-os kicsi lett, mire igazán hideg lett.
Egy éves kora körül lassult a tempó. A 86-os és 92-es méretek között ingadoztunk, de már nem hetente, hanem havonta. Máté teste kezdett arányosodni, nem nőtt már olyan rohamosan. Ekkor jöttem rá, hogy a babaruha-vásárlás művészete nem a méretek megjóslásában rejlik, hanem a rugalmasságban.
Volt egy kedvenc sztorim ebből az időszakból. Máté 14 hónapos volt, amikor egy családi eseményre mentünk. Felvettem rá egy elegáns kis inget nadrággal, 92-es méret, két hete vettem. A rendezvény közepén hallom ám, hogy recsegés. A nadrág hátul, ahol lehajolt, szétrepedt. A méret jó volt, csak Máté popsija lett hirtelen gömbölyűbb.
Most, hogy két és fél éves, már 98-as és 104-es ruhák között válogatunk. Néha előveszem a babafotókat, és el sem hiszem, hogy az az apróság, aki az 56-os bodykban fekszik, ma már egyedül választja ki, melyik pólót szeretné felvenni. Általában a traktoros vagy a dinós nyer.
A ruháskosárban még mindig őrzök néhány emléket. Az első body, amit viselt. A 68-as méretű kék rugdalózó, amiben először fordult meg. A 80-as farmernadrág, amiben megtette az első lépéseit. Mindegyik méret egy mérföldkő volt, egy újabb szakasz a közös utunkon.
Ha most újrakezdhetném, biztosan másképp csinálnám. Kevesebb újszülött ruhát vennék. Nem görcsölnék a méreteken. Elfogadnám, hogy a babák nem a táblázatok szerint nőnek. És talán egy kicsit jobban élvezném azokat a pillanatokat, amikor még elfért a karomban egy 62-es méretű bodykában.
Most, amikor barátnőim babát várnak, mindig elmesélem nekik: a méretek csak számok. Minden baba más, mindegyik a saját tempójában növekszik. Az egyetlen biztos dolog, hogy ami ma jó, az holnapra lehet, hogy kicsi lesz. És ez így van rendjén. Mert mit sem ér a tökéletes méretű ruha, ha nincs benne egy boldog, nevetgélő baba.